Az autó metálfekete fényezést és ezüst tetőt kapott. A gyár egyelőre nem erősítette meg az LRX koncepció gyártására vonatkozó terveket, azt a közönség, a forgalmazók és a média visszajelzéseitől tették függővé, mindkét változat esetében, azonban jó esély van a szériagyártásra.
- Nagyon fellelkesített a pozitív reakció, amit az eredeti LRX koncepció generált, amikor a Detroit-i Kiállításon bemutattuk pár héttel ezelőtt”, nyilatkozta Phil Popham a Land Rover ügyvezető igazgatója. „Mindig is láttuk a lehetőségét, hogy az LRX–ből egy teljes modell palettát készítsünk, különböző motorválasztékkal, beleértve a hibrideket, valamint a bio-üzemanyagú motorokat is.
Számos, a könnyű-anyag technológia felhasználásával kifejlesztett, rendelhető opció áll rendelkezésre. A levehető szénszál erősítésű tetőpanel kontrasztot képez az ezüstszínű tetővel, valamint rögzítő pontok vannak kiképezve snowboard-ok és más sporteszközök rögzítésére. A ragyogó fekete tetősínek további lehetőséget biztosítanak a csomagok elhelyezésére, és egy kompakt létra található a hátsó lökhárító fölött, ami megkönnyíti a tetőre való feljutást.
A 2008-ban 60. születésnapját ünneplő cég legújabb modellje könnyű súlyával, barátságosabb fenntarthatóságával, valamint a korszerű technológiákra fókuszáló kialakításaival eredményezheti az akár 120 g/km CO2 kibocsátást, és 4.7 literes üzemanyag fogyasztást.
A Land Rover azokat az ügyfeleket szeretné elvarázsolni – akik egy nagyméretű 4 x 4-es összes előnyét szeretnék egy kis, kompakt csomagolásban. A prémium kategóriájú LRX 149 mm-el rövidebb és 205 mm-el alacsonyabb a Freelander 2- nél. Nem utolsó szempont továbbá a jelentősen csökkentett súly és légellenállás, ami a kisebb frontális felületnek köszönhetően jelentős üzemanyag megtakarítást valamint lényegesen kisebb CO2 kibocsátást is jelent.
A fehér LRX egy rendkívül üzemanyag-takarékos 2.0 literes turbódiesel hibrid, amely biodízel üzemanyag használatára is képes. Más Land Rover technológiákkal kombinálva, ez az erőátvitel az üzemanyag fogyasztást 30%-al tudja csökkenteni, összehasonlítva kategóriájának hasonló méretű 4x4–s járműveivel, valamint a CO2 kibocsátást megközelítőleg 120g/km-re lehet csökkenteni.
Az LRX bizonyított hatékonysága a korszerű mechanikai és elektromos energia-takarékos elemek, valamint a fejlett technológiai megoldások, különböző területeken való kombinálásának eredménye.
A koncepcióban található integrált Elektromos Hátsó Kerék Meghajtás (Electric Rear Axle Drive) jelentős újítás a Land Rover-nél. Kifejlesztésénél arra törekedtek, hogy alacsony sebességnél az LRX kizárólag elektromos meghajtással üzemeljen ugyanakkor maradéktalanul megőrizze 4x4-es képességeit nehéz útviszonyok között. Ellentétben a konkurencia 4x4–s járművei által használt hibrid technológiákkal, a Land Rover egyedi megoldása megtartja a mechanikus kapcsolatot a négy kerék között. 2008-03-07 00:23 Genfi hír küldése ismerősnek
|