Ilyen lesz a Peugeot 508
Az 508 a Peugeot új zászlóshajója lesz, amely egyszerre váltja le a 407-est és a 607-est, így méretben is ezen két modell közé kerül majd valahova. Ma már azt is tudni lehet, hogy nagyjából milyen lesz. Premier - meglepő módon - a Párizsi Autószalonon.

Az 508 hossza 4813, tengelytávja 2817, a szélessége pedig 2068 milliméter lesz. Érdekesség, hogy a nagyobb méret ellenére a kocsi súlya 35 kilóval kevesebb, mint a 407-esé. A növekedés eredményeként természetesen az utastér is nagyobb lett, hátul például 53 milliméterrel nagyobb lett a lábtér, ami nem kevés, sőt! A csomagtartó a 407-eséhez képest 105 literrel lett nagyobb, vagyis 515 literes. A kombinál az eddigi 450 helyett 560 liternyi csomag fér a puttonyba. A kocsi légellenállási együtthatója 0.25, ami elég jó értéknek számít.

Benzinmotorból mindössze kétféle közül választhatnak a leendő tulajdonosok. Mindkettő a BMW-vel közösen használt 1.6-os, melyek közül a gyengébbik 120 lovas és csak robotizált mechanikus váltóval rendelhető, míg az erősebbik 156 lóerős turbós és kézi valamint automata váltóval is elérhető. A dízelpaletta már sokkal gazdagabb: az 1.6-os 112 lóerős, a kétliteresből van 140 és 163 lóerős változat, míg a 2.2-es HDi 204 lóerőt tud.

Bemutató tehát a hónap végén Párizsban.
2010-09-06  16:49

Hír küldése ismerősnek
Az új Toyota egyterű
A Toyota közzé tette az első hivatalos képeket új egyterűjéről. A Kia Venga, a Citroen C3 Picasso és az Opel Meriva ellenfelének szánt modell is a Párizsi Autószalonon mutatkozik majd be.
2010-08-31  20:03

Az első képek a következő A6-ról
Ügyes grafikusok megmutatták, hogy szerintük milyen lesz a következő Audi A6. Az A7 és az A8 formavilága köszön vissza a képekből, amelyek még az Audi tervezőinek is adhatnak ötleteket.
2010-08-31  19:55

Bővül a Citroen DS termékpalettája
A kisautók között a Mini ellenfelének szánt DS3 után újabb sportos s exkluzív modellt dob paicra a Citroen. Az új kocsi cseppet sem váratlanul a DS4 nevet kapta és a BMW 1-es és az Audi A3 ellenfelének szánják. Bemutató természetesen Páriszban alaig egy hónap múlva.
2010-08-30  18:44

Az első képek a Chevrolet Orlando-ról
Takuma (Sato-éktól) a forma 1-ben sem volt roppant sikeres, és a Chevrolet hasonló nevű gyermeke sem lett az autósok legnagyobb líblingje. Páriszban azonban bemutatkozik az utód, az Orlando, amelynek már a neve is jobban hangzik, és az első fotók alapján nagyobb sikerre is számíthat, mint elődje.
2010-08-25  16:46

Alig változik a Mazda 2
A japán márka legkisebb modellje jelenleg is igen népszerű, így a kötelezőnek mondható modellfrissítés roppant óvatosra sikerült.
2010-08-24  11:53

Ilyen lesz az új CLS
A négyajtós kupék jóideje hódítanak szerte a világon. Elsőként a Mercedes CLS újul meg közülük jelentősen. Az autó szép lett és természetesen pár cseppet sem váratlan újdonsággal is találkozni lehet rajta.
2010-08-23  22:03