Az új Volvo S60 modellel a Volvo Cars egy olyan szegmensben kívánja javítani pozícióit, ahol az iparág talán leghevesebb versenye zajlik: a C/D Prémium kategóriában.
Az első generációs Volvo S60 2000-ben mutatkozott be. Hamarosan ez a típus lett a Volvo Cars legnépszerűbb modellje, amelyet a világon mindenhol elismertek, és a legjobb évben, 2002-ben 110 000 talált belőle gazdára.
Az új S60 ütközésveszélyre figyelmeztető rendszere teljes körű automatikus fékezéssel és gyalogosészleléssel
forradalmi technikai megoldás. Érzékeli az autó elé lépő gyalogosokat, figyelmezteti rájuk a sofőrt, és ha az nem reagál időben, automatikusan teljes erővel fékez. Ezzel a Volvo az első autógyártó a világon, amely teljes körű, felismerésből, figyelmeztetésből és automatikus fékezésből álló védelmet nyújt a gyalogosoknak.
Az új S60 oldalról nézve teljesen kupéformát mutat, ami egyértelműen jelzi, hogy az autó tervezésekor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy sportos autó készüljön. Az új modell hűtőrácsa, nagy fém márkajelzése és első helyzetjelző lámpái vonzák a tekintetet. A C-oszlop szinte teljesen egybefolyik a hátsó lámpákkal, a tetővonal karcsú, a vállvonal pedig legalább annyira hangsúlyos, mint az előd esetében volt. A sportosságot hangsúlyozza a rövid első- és hátsó túlnyúlás is.
A Volvo tervezői a LED-technológia nyújtotta lehetőségeket is kihasználták, hogy határozott, mégis kellemes világítása legyen az új modellnek elöl és hátul egyaránt. A függőlegesen álló első fényszórók, a szemöldökszerű helyzetjelző lámpák, az oldalsó visszapillantó tükrökben található indexlámpák és a hátsó helyzetjelző lámpák
összetéveszthetetlenné teszik az új S60-at még éjszaka is. A hátsó lámpaegység egy része a csomagtartó fedelére került. Így alakították ki azt a vízszintes világítást, amitől még alacsonyabbnak és szélesebbnek hat az autó hátulról.
Két új szín is bekerült a kínálatba: a rézvörös metál és a csillámarany metál. Ezek mellett 13 eddig is használt szín közül választhatnak a leendő tulajdonosok.
Az S60 belső kialakításával szintén nagyot akartak durrantani. Jobb lett a minőség és a kidolgozottság is. A tervezők egyfajta versenypályára emlékeztető dizájnt szerettek volna, így a vonalak nem szakadnak meg hirtelen, hanem töretlenül, folyamatosan haladnak. A műszereket és a középkonzolt a sofőr felé fordították, hogy még inkább a középpontban érezhesse magát. Az új, dinamikus háromküllős kormány és az új, extra oldaltartást biztosító sportülések az alapfelszereltséghez tartoznak. Az előző generációs S60-hoz képest 30 mm-rel lett nagyobb a
hátsó ülések előtti lábtér. A hátsó ülések 40/60 arányban dönthetők, a csomagtérajtó pedig 107 mm-rel szélesebb, mint az előző generációs S60 modellé.
A kényelmet olyan rendszerek szolgálják, mint az előző autóhoz képest beállított távolságot automatikusan tartó adaptív tempomat (Adaptive Cruise Control, ACC). Az újdonságot ez esetben az jelenti, hogy az ACC 30 km/óra sebesség alatt is működik, egészen a megállásig. Az új S60 természetesen felszerelhető első és hátsó parkolóradarokkal, és hátsó parkolássegítő kamerával. Az autó orrába továbbá rendelhető egy 180 fokos látószögű, előre néző kamera, amely belát a sarkon, és segít a vezetőnek a rosszul belátható helyekről való kihajtásban és a
parkolásban.
Az új S60 az egyik legmodernebb szórakoztató elektronikai rendszerrel szintén elérhető, amelyen a zenelejátszó/rádió, a navigációs rendszer, a mobiltelefon, illetve az egyéb szolgáltatások információi a
középkonzolba integrált 7 coll méretű színes kijelzőn jelennek meg. A kijelző magasan helyezkedik el, hogy a sofőr könnyebben az úton tarthassa a szemét. Minden funkció vezérelhető a kormánykerékről, illetve a közvetlenül a kijelző alá helyezett gombokról. Ezenfelül egy távirányító is tartozik a rendszerhez.
Az Audyssey Laboratories MultEQ rendszerét használó első autók egyike. A rendszer a Premium Sound D-osztályú digitális 5x130W teljesítményű erősítővel van felszerelve, amelynek áramköreit a svéd Anaview gyártja. A 12 hangszórós rendszer támogatja a Dolby Digital és a Dolby Pro Logic II Surround lejátszást, valamint az Audyssey
Laboratories díjnyertes MultEQ technológiáját.
A 7 collos felsőkategóriás Premium Sound rendszeren kívül minden új S60 modell esetében három további
audiorendszer közül lehet választani:
- Performance 4x20 W erősítővel, 6 hangfallal és 5 collos képernyővel.
- High Performance 4x40 W erősítővel és 8 hangfallal. Ehhez a
rendszerhez is 5 collos képernyő tartozik.
- High Performance Multimedia 4x40 W erősítővel és 8 hangfallal. A
csomag tartalmazza a navigációs rendszert, és nagyobb, 7 collos kijelző
tartozik hozzá.
A rendszer zenei DVD-ket és CD-ket, valamint MP3, AAC és WMA, illetve AVI és Video DivX formátumú fájlokat képes lejátszani, valamint a Bluetooth kapcsolatot és az AD2P technológiát is támogatja. Az AUX bemenet minden
hangrendszerben megtalálható, a High Performance és jobb hangrendszerekben pedig USB bemenet van, amelyen keresztül egyéb eszközök, például MP3 lejátszók, iPod (3. generációs vagy újabb), iPod Touch és iPhone csatlakoztatható a rendszerhez. A High Performance Multimedia és jobb kivitelek az USB kapcsolaton keresztül Video DivX fájlokat is tudnak fogadni.
A vadonatúj Volvo S60 463 cm hosszú, tengelytávja pedig 278 cm. Az autó nyomtávja elöl és hátul is 159 cm. Az új modell kétféle futóművel vásárolható meg. Európában az újonnan kifejlesztett dinamikus futómű, míg Észak-Amerikában és Ázsiában a komfortfutómű az alapfelszerelés, a sportos változat pedig választható. A két
alapváltozat közti fő különbség a lengéscsillapítókban, valamint az első és hátsó segédkeretekben van. A komfortváltozat kicsit lágyabbra van hangolva, hogy simábban haladhasson a gyengébb minőségű utakon.
Gyorsabb kormányzás, vastagabb rugóstagok és merevebb perselyek A fejlesztés során a futóműért felelős csapat átfogó megoldást dolgozott ki, és szinte minden, az autó vezetési tulajdonságait befolyásoló részletet gondosan finomítottak és módosítottak. A kormánykerék áttétele 10 százalékkal rövidebb lett a korábbi modellekénél, így az jobb kormányzási élményt biztosít és gyorsabban reagál. A kormányoszlop vastagabb rudazata és merevebb perselyei 100 százalékkal növelték a kormány torziós merevségét. Ez sokkal közvetlenebbé teszi a kapcsolatot a kerekekkel és az úttal.
Az AWD (összkerék-meghajtás) rendszer szoftvere is módosult, hogy támogassa a négykerék-meghajtású változatokat (amely az alapfelszereltség része a T6, illetve opcionális a D5 modelleknél), így a lehető legtöbbet lehet kihozni a Volvo S60 új, sportos futóművéből. Az S60 valamennyi változata felszerelhető a fejlett, önszabályozó FOUR-C aktív futóművel. A FOUR-C aktív futómű módosításai és finomhangolásai a korábbi Volvóknál kényelmesebb vezetést biztosítanak. A fejlett, önbeállító futóműrendszer számos érzékelőt használ az autó viselkedésének folyamatos felügyeletéhez. A lengéscsillapítók a másodperc törtrésze alatt hozzáigazítják magukat az aktuális vezetési helyzethez. A vezető egyetlen gombnyomással a következő három alternatív futómű-beállítás közül választhat: Comfort, Sport és Fokozott sport.
Az S60 az első, fejlett stabilitásvezérléssel ellátott szedán a piacon. Az új, haladási szöget figyelő érzékelővel hamar felismerhető a megcsúszás veszélye, így a rendszer hamarabb és pontosabban tud közbelépni. A fejlett stabilitásvezérlés rendkívül hasznos a dinamikus vezetés során, különösen ha nagy oldalerőkkel kell számolni,
emellett javítja a kormányzást és biztonságosabbá teszi a gyors elkerülő manővereket.
- A Trailer Stability Assist rendszer csökkenti a kígyózási hajlamot
utánfutó vagy lakókocsi vontatása esetén. A rendszer egy vagy több
kerék fékezésével és a nyomaték csökkentésével stabilizálja az autót.
- Az Engine Drag Control rendszer megakadályozza, hogy a kerekek
leblokkoljanak, ha csúszós úton használ motorféket.
- A DSTC-rendszer egy sportos beállítással is rendelkezik, amellyel
aktívabb vezetés lehetséges. A kipörgésgátló rendszer kikapcsolásával
az autó egy kissé túlkormányozottabbá válik.
Emellett új a kipörgésgátló rendszer is. Kanyarodásnál a rendszer fékezi a belső kerekeket, és több nyomatékot irányít a külső kerékre. Így kisebb ívben lehet bevenni a kanyarokat, és elkerülhető az alulkormányzottság.
A Ready Alert Brakes rendszer előre meg tudja jósolni, hogy mikor kell gyorsan fékezni. A rendszer a fékpofákat már finoman rászorítja a tárcsákra, még mielőtt a sofőr megnyomná a fékpedált. A Hydraulic Brake Assist segít, hogy a sofőr a lehető legrövidebb úton meg tudjon állni. Ha vészhelyzetben a sofőr nem nyomja meg elég erősen vagy gyorsan a fékpedált, a Hydraulic Brake Assist rendszer segít az ABS rendszer képességeinek kihasználásában és így a teljes fékút lerövidítésében.
Az Optimised Hydraulic Brakes rendszer hatékonyabbá teszi a fékezést, mivel hidraulikus úton megnöveli a fékerőt erős fékezésnél, ezáltal javítva a fékszervó alacsony vákuuma miatti fékhatást.
A Fading Brake Support rendszer a hidraulika rendszert használja a fékerő folyamatos felépítéséhez hosszú, erős fékezés esetén. Ez segít elkerülni a fékek kifáradását, és gondoskodik a megfelelő pedálérzetről a fékezés során.
A teljesen új S60 alapfelszereltségben elektronikus kéziféket kap.
A gyártás első évében az új Volvo S60 több benzin- és dízelmotoros változatban vásárolható majd meg: a gazdaságos 115 lóerős DRIVe motortól a sebesség szerelmeseinek készült 304 lóerős turbómotorig terjed a paletta. A széndioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló szigorú intézkedések eredményeként minden motor fogyasztása csökkent. A T6 benzinmotorja 3,0 literes és a kisebb belső súrlódásnak köszönhetően a korábbi kiadásnál is fejlettebb, 304 lóerős, maximális nyomatéka pedig 440 Nm. A legnagyobb nyomaték már 1500-as percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll, és a teljes fordulatszám-tartományban megmarad. Ez erőteljes gyorsítást és sima
haladást tesz lehetővé. Emellett a Volvo Cars mérnökei csaknem 10%-kal tudták csökkenteni a fogyasztást, ami így 10,2 l/100 km (kombinált európai ciklus, előzetes adat). A motor erejét a Volvo második generációs hatfokozatú Geartronic sebességváltója viszi át a kerekekre. Az új szelepeknek és az alacsonyabb súrlódásnak köszönhetően
az eddiginél gyorsabban lehet sebességet váltani. A T6 változat szériában AWD (összkerék-meghajtás) rendszerrel rendelkezik.
Az új négyhengeres 2.0 GTDi (Gasoline Turbocharged Direct Injection) motor 2 literes, és 203 lóerőnyi teljesítményt nyújt, nyomatéka pedig már 1750-es fordulatszámon 300 Nm. A Volvo által kifejlesztett új turbófeltöltéses technológia a közvetlen befecskendezés és a kettős változó szelepvezérlés az alacsony üzemanyag-fogyasztás és
károsanyag-kibocsátás, valamint a nagy teljesítmény egyedülálló kombinációját kínálja széles fordulatszám tartományban és mindezt különlegesen kompakt kialakítással. A 2.0 GTDi-motoros, kézi váltós Volvo S60 7,9 liter üzemanyagot fogyaszt 100 km-en (kombinált európai ciklus, előzetes adatok).
A bevezetést követően nem sokkal meg fog jelenni az S60 egy újabb 2.0 GTDi motoros változata (T5) is, amelyet 240 lóerő maximális teljesítmény és 320 Nm maximális nyomaték jellemez majd. Megjelenik továbbá két 1,6
literes GTDi-motoros változat: egy 180 lóerős (T4) és egy 150 lóerős (T3), mindkettő maximális nyomatéka 240 Nm lesz. Valamennyi GTDi-motor a Volvo automatikus hatfokozatú Powershift automata vagy hatfokozatú kézi
sebességváltójával kerül forgalomba. A Powershift váltó gyakorlatilag két párhuzamosan beépített manuális váltó, külön kuplungokkal, amely villámgyors, üzemanyag-takarékos váltást tesz lehetővé.
A választható motorok közé tartozik két öthengeres turbófeltöltéses dízelmotor is. A nagy teljesítményű, ikerturbós D5 motor 205 lóerő maximális teljesítményt és 420 Nm maximális nyomatékot ad le. Kézi és automata sebességváltóval egyaránt 7,8 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h-ra. Csúcssebessége 235 km/h (kézi váltós), illetve 230 km/h (automata váltós).
A D5 legújabb, 2009 tavaszán bemutatott változatában a két turbófeltöltő egymást váltva széles fordulatszám-tartományban képes biztosítani a nagyobb teljesítményt. A két turbó képességei optimálisan egészítik ki egymást, nagy teljesítményt és 5,9 l/100 km üzemanyag-fogyasztást (kombinált európai ciklus, előzetes adatok)
biztosítva. A
A vadonatúj S60-hoz választható továbbá az új fejlesztésű kétliteres, 163 LE teljesítményű és 400 Nm nyomatékú D3 motor is. Ezzel a motorral kézi és automata sebességváltóval is 9,2 másodperc alatt érhető el a 100 km/h-ás sebesség. Csúcssebessége 220 km/h (kézi váltós), illetve 215 km/h (automata váltós). Az új öthengeres D3 alapvetően megegyezik a már forgalomban levő 2.4D motorral, azonban a löket csökkentésével kisebbé vált a hengerűrtartalom az optimális üzemanyag-fogyasztás elérése érdekében. Kézi váltós kivitelben az üzemanyag-fogyasztás 5,2 l/100 km-re csökkent (kombinált európai ciklus, előzetes adat).
A gyártás első évében szintén forgalomba kerül az új S60 DRIVe változata, amelyben 1,6 literes dízelmotor működik majd. Az üzemanyag-fogyasztása mindössze 4,3 l/100 km (kombinált európai ciklus, előzetes adat), ez pedig 115 g/km-nél kisebb CO2-kibocsátást tett lehetővé. A motor 115 lőerős, nyomatéka 270 Nm, és csak hatfokozatú
kézi sebességváltóval vásárolható meg.
Az új Volvo S60 felszerelhető még számos rendszerrel, amelyek segítenek a biztonságosabb vezetésben. Ilyen rendszerek többek között a következők:
- Elalvásra figyelmeztető rendszer (DAC, Driver Alert Control). Egy
különleges megoldás fáradt és figyelmetlen sofőrök éberségének
növelésére. A rendszer azt figyeli, hogyan mozog a jármű a
sávfelfestések között, és ha véletlenszerűvé válik ez a mozgás,
figyelmezteti a sofőrt.
- A holttérfigyelő rendszer (BLIS, Blind Spot Information System)
jelzi, ha járművek vannak valamelyik oldalon a hátsó holttérben. Az
adott oldali visszapillantó tükör mellett felvillan egy veszélyre
figyelmeztető lámpa.
- Az aktív bi-xenon fényszórók 15 fokos szögig képesek követni a
kanyarok ívét. Ez a lehető legjobb megvilágítást biztosítja sötét,
kanyargós utakon.
- A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDW, Lane Departure Warning)
figyelmezteti a sofőrt, ha az irányjelző használata nélkül halad át a
sávhatárokat jelző felfestésen.
Az új Volvo S60 alapfelszereltségének része a City Safety koccanásgátló rendszer, amely a ráfutásos balesetek kockázatát csökkenti, sőt 30 km/óra sebességig akár teljesen meg is tudja akadályozni azokat. A City Safety rendszer segítségével az autó automatikusan fékez, ha a vezető nem reagál időben az előtte haladó autó lassulására vagy megállására, illetve ha túl nagy sebességgel halad egy álló tárgy felé. Az automatikus fékezéssel akkor kerülhető el a baleset, ha a két jármű közötti sebességkülönbség legfeljebb 15 km/óra. Amennyiben a sebességkülönbség 15-30 km/óra között van, a rendszer az autó lassításával csökkenti az ütközés erejét és annak következményeit.
A borulásvédelmi rendszer (ROPS, Rollover Protection System) alapfelszereltség az S60 modellekben. A
fejlett érzékelőket alkalmazó rendszer előfeszíti az öveket és a függönylégzsákokat, amelyek felborulás esetén nyílnak ki. Ez, valamint a beépített biztonsági cella csökkenti a bekötött utasok sérülésének veszélyét. 2010-03-02 10:33 Hír küldése ismerősnek
|